PARTNEREINK
Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége
A Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége 2002. novemberében kezdte meg működését. Elnöke Nagy József György. Elsődleges célja kezdetben és jelenleg is, hogy tevékenységével hozzájáruljon az emberi jogok érvénysülésén keresztül a cigányság életkörülményeinek javításához, integrációjuk elősegítéséhez.
A Hegypásztor Kört 1985-ben helyi fiatalok alakították a Vas megyei Oszkó községben. A civil szervezet már alapításakor megelőzte korát, hiszen a nyolcvanas években még egyáltalán nem volt mindennapi dolog egyesületet létrehozni. Így a térség első társadalmi szervezeteként jegyezték be, mely innovativitását a mai napig megőrizte.